Mottó: „Nyílj meg a belső hangod hívására!”

Lugosi Bernadett vagyok, és rengeteg területen megfordultam már, sok mindent kipróbáltam, az irodai munkától a kereskedelmen át egészen a TV-ig. Emellett sokat foglalkozom önismerettel is.

A filozófiám – Minél jobban ismered önmagad, annál jobban ismered az Univerzumot; és Minél jobban ismered az Univerzumot, annál jobban ismered önmagad.

Az önismereti utazásom során találkoztam a tarot kártyákkal is, ez a tudás is sokat hozott számomra. Ez mellett pedig végig jártam a mai világban jelen lévő spirituális képzéseket is, különféle technikákat sajátítottam el, és lényegében mindent saját magam hite szerint formáltam át, és építettem be az életembe. Az évek alatt megszerzett tudásom ma már egy teljesen új szintre emelkedett, és egyre jobban erősödik meg bennem, amit mindenkinek tudnia kell, hogy valójában az emlékezés játékát játsszuk az élet színpadán, és a tudás egyetemleges, vagyis mindenkinek a rendelkezésére áll! Spirituális berkeken belül, azt tapasztaltam, rendkívül sok félrevezető hitrendszer és egyfajta útvesztőbe kerülés a jellemző, ami nem azt támasztja alá, hogy mindannyiunk kezében ott van a tudás.

 Azt vallom, hogy a befelé vezető út visz valójában kifelé.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy a Smaragdtábla tanítása, vagyis az “Amint bent, úgy kint” elve, nagyon is jól és alkalmazható módon működik a mindennapokban. Ami valójában mozgat, a legbelsőbb szintekig, hogy mi az ami a felszín alatt van, és mi az ami a látható dolgokon túl mozgatja a világot. Ezért is vonzódom a csillagokban, a Világegyetemben rejlő bölcsességekhez.

Évek óta a mindennapjam részét képezi, hogy egyre jobban megismerjem ezt a fajta világot, a csillagok titkait, ez által pedig önmagamat.

Úgy vélem, ha ezt ismerjük és értjük – érezzük, akkor tulajdonképpen minden kulcs a kezünkbe kerül. Lényegében felismerhetjük, hogy minden tudás a rendelkezésünkre áll, és mindig is a miénk volt.

Válaszd Önmagad! Méghozzá úgy, hogy a Szívedre hallgatsz!

Vidovics Tünde vagyok, 2 fiú édesanyja. A csillagok iránti rajongásom indított el azon az úton, hogy tanulni kezdjem a csillagbölcseletet. Ebben találtam meg mindazt, ami számomra mindig is fontos volt. Az életemet is eszerint élem, hiszem azt, hogy a csillagos ég segít nekünk embereknek a mindennapi életünkben megtalálni a tudást. A saját gyerekeimet is eszerint nevelem.

A gyerekekkel való foglalkozáshoz van 15 évnyi gyógypedagógiai területeken végzett pedagógus múltam.

Nagyon fontosnak és hitelesnek tartom a tanítást a csillagbölcselet alapján végezni. A művészetterapeuta végzettségem pedig az alkotással egészíti ki a megszerzett tudás láthatóvá tételét. A kreativitás megélése legalább olyan fontos, és hasznos, kizökkent a hétköznapok ritmusából.

„Meggyőződésem, hogy a kreativitás varázslatos erő-és nem teljesen emberi eredetű. „
Elizabeth Gilbert

Ihletet nyerünk  a csillagok csodálatos világából, és alkotunk közösen a gyerekekkel.