A márciusi hónap fő esszenciája a belső egyensúly megtalálása, és a türelem erősítése önmagunkban. Éppen ezért ez a hónap még nem a nagy megindulások hónapja, nem túl aktív, inkább az eddig felismert dolgaink mélyítésének időszaka.
A Nap a Vízöntő jövőt tisztító vize alatt halad, vagyis már látjuk, hogy a részletek megfigyelése által, a lépésenként való haladással, a múlt megtisztításával egyre közelebb kerülünk a belső tisztázásainkhoz. Így haladunk előre a lezárás, összegzés irányába, ahol is majdan egy újabb körön, egy másabb szinten fogunk tudni új kezdetet indítani. (A Nap eléri a Halak csillagképet ~03.10)

A hónap fő átformáló energetikái a Szaturnusz – Uránusz (tavasz-nyár jelen lesz), és a Neptunusz – Fel és Leszálló Holdcsomópontok (~ 03.16-ig) fényszög kapcsolata.
Lényegében a belső (!) korlátokból való felszabadulás és a stabilnak hitt rendszereink széttörése, valamint az illúziók, félelmek, kétségek felismerése, ami megjelenik majd intenzívebben.
Valóban szétfeszítő energetika mindkettő, ugyanakkor egy óriási lehetőség is
– az önlegyőzéshez, a belső hitrendszerek szétfeszítéséhez, a belső bizonytalanság leküzdéséhez, az illúzió helyett a valóság megéléséhez, a félelem helyett a szeretet és az egységélmény felé való töréshez.
Mindezekhez a felső és belső vezetés támogatása is jelentőségteljesen jelen van, figyelj az égi világ üzeneteire (Pegazus csillagkép)

Élj a pillanatnak, vonulj még vissza kicsit, meríts erőt, dőljön be a Benned lévő megszokott, merj új szemszög alapján látni, törj a szellem felé, és csak legyél! Tapasztalj meg mindent, ami egy napodból kihozható. Bízzál magadban, a belső bölcsességedben, teremts Szeretetben.
Aztán új nap, új tapasztalat, új szemszög…
Ezek mellett rendkívül sok emelő energetika is jelen lesz, amelyek mind ezeket a folyamatokat fogják megtámogatni. Azt, hogy felszabaduljunk a belső korlátok alól, felismerjük a bennünk lévő igazságainkat, megerősödjön az önmagunkba vetett hitünk, és elkezdjünk valóban egy olyan életet indítani, amit a Lélek vezérel.

Ezen belül 03.01-03.03
A hét eleje egy felemelő energetikával indul, érezzük a tavaszt, érezzük a belső hívást Lelkünk vágyainak megteremtésére, és a belső egyensúly megélése is adott most. Ugyan még érezhető az elmúlt hét végi energia, miszerint megjelenik még a múlt gátló mintáinak széttörése a rálátás, a visszatekintés által, ahogyan azt a Telihold is üzente számunkra. A Hold a Szűz csillagképben jár, így érzelmeinkben még időszerű, és aktuális lehet a rendrakás, ugyanakkor érezzük, hogy le is tudjuk aratni mindazon megéléseink gyümölcsét amelyeket az elmúlt időszak hozott számunkra.
Figyelj befelé, kövesd a vezérlő csillagodat.
Ne elméből élj, s ne a múlt történéseinek mintáiban, engedd meg magadnak, hogy a Szíved vezessen.

A hét további energiáival még érkezem.

Nyugodt, békés, ugyanakkor átformáló, a régit széttörő, egyensúlyban és a türelem megtapasztalásában gazdag hónapot Mindannyiunknak.
Lugosi Bernadett